Generációk harmonikus együttműködése

Apa és fia

Szekretár Borbirtok

2017-ben született meg a gondolat idősebb Szekretár Jánosban, a Szeleshát alapítójában és szőlészeti vezetőjében, hogy eljött az ideje valami újba kezdeni. Elérkezett az idő, hogy visszatérjen az alapokhoz: a patinás présházhoz, melynek megvásárlása a szőlészeti vállalkozást egykor elindította; a kétkezi szőlőműveléshez, a közvetlen kapcsolathoz a szőlőtőkékkel és a kontrollálható méretű szőlőbirtokhoz. Ifjabb Szekretár János pedig szívből támogatta édesapja ötletét, mindig is szeretett volna olyan borokat készíteni, melyek az ő kiváló ízlését tükrözik, amelyekre igazán büszke. A szőlőművelést a kezdetektől fogva a fenntartható gazdálkodás jegyében, ökológiai termesztésben művelik, ezzel is kímélve a környezetet és a szőlőnövényt. 2018 óta készítenek közösen prémium vörösborokat, melyek a 2021-es debütálásuk óta számos elismerésben részesültek.

Célunk az értékteremtés

A termőhelyi adottságokat legjobban kihasználva, hagyományos eszközökkel, de tudatos borászati technológiával a legkiválóbb minőségű borokat készíteni, melyekre büszkék vagyunk. Kivételes borok, igényes vevőkörnek.
A Szekretár birtok a szekszárdi borvidék déli részén található Nyéki hegyen fekszik. A birtok fajtaösszetétele: 1,4 ha Merlot, 0,6 ha Cabernet sauvignon és 0,6 ha Kékfrankos.

GOLDEN 2019

A Budapest Airport Prémium Vörösbora

Áprilisban a Budapest Airport borversenyt tartott, ahol vakkóstolás keretében választotta ki azt a négy bort, „amely méltó képviselője lesz Magyarország kapujának.” Az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Prémium Vörösbor kategória győztesének a 2019 „Golden” Prémium házasítást választották.

Parcella válogatás

Euphoria 2019

A Nyéki hegyen található ültetvény minden tőkéjét magunk műveljük a ránk jellemző kivételes gondossággal. Ez a limitált palackszámban elérhető Cabernet Sauvignon Prémium a termőhelyre jellemzően tartalmas, kifinomult, rendkívül zamatos – egy igazi ünnepi bor. Nevét az első kóstoláskor kapta – kitörő boldogság övezte új borunk megjelenését.

2200

Palackszám

1307

számozott palack

12

Lefutott Maratonok száma

prémium számozott palack

Marathon 2018

Borászatunk első és egyben legkülönlegesebb bora egy Prémium Merlot, mely nevét másik szenvedélyünkről, a futásról kapta. A futás csúcsa pedig a Maraton. Apa és fia 2013-ban futotta le első közös félmaratonját, 2017-ben pedig a teljes maratoni távot, 42,2 km-t, melyet 2021 októberében meg fognak ismételni.

Ahogyan a maratoni futáshoz , a borkészítéshez is szinte emberfeletti kitartás, szorgalom, türelem, alázat szükséges. Hiszünk abban, hogy fontos hosszú távlatokban gondolkodni,  és nemes célokat kitűzni – ilyen számunkra a maratoni futás és a borkészítés is. Mindkettő tele van izgalmakkal, nehezebb és könnyebb szakaszokkal, kilátástalannak tűnő pillanatokkal, de a végeredmény értelmet ad a munkánknak – éppoly csodálatos célba érni, mint a kétkezi munkánk termését elfogyasztani. Ezek igazi ünnepek, győzelmek.

Szekretár Borbirtok

Ismerjen meg minket!

Látogassa meg borászatunkat!